2017. május 13., szombat

Optimista voltam

Néhány héttel azután, hogy hazajöttünk Prücsivel, a hétköznapok kezdtek káoszba fulladni. Arra gondoltam, hogy ha kitűzök magam elé néhány célt sarokpontnak, akkor majd jobban tudom beosztani az időmet is. Írtam egy listát. Hogy mik szerepeltek ezen? Olyan dolgok, mint hetente legalább kétszer fél órát mozogni, sportolni, vagy hetente háromszor kimenni egy órára kertészkedni, megtanulni hetente újabb mondókákat és gyerekdalokat. És bizony, volt benne olyan is, hogy legyen legalább egy blogbejegyzés hetente.
Nos, mit is mondhatnék. Azt hiszem, az eredmény nyilvánvaló: totális kudarc. Egyedül a hetente kétszeri főzés az talán, amit sikerül teljesítenem, ha beleszámítom az olyan magasröptű fogásokat is, mint a sajtos-tejfölös tészta, meg a rukkola saláta vacsorára. :)
Hiába, optimista voltam. De ez még mindig sokkal jobb, mint ha el sem terveztem volna mindezeket. Ahogy ezt a blogbejegyzést is tervezem már vagy két hete. :)

Receptnek egy igazi tavaszi salátát hozok, őszintén szólva imádom a színeit. Remélem, hamarosan újra eljutok a piacra, hogy ilyen finom hozzávalókat vehessek, nálam ugyanis sajnos nem kelt ki a vízitorma egyelőre, de majd próbálkozom egy újabb vetéssel.

A recept megjelent a Kifőztük online gasztromagazinban is és Bioháló csírával készült.

Quinoasaláta pulykahússal


Hozzávalók 2 személyre
10 dkg quinoa
2-3 retek
2 szál újhagyma
1 marék vörösherecsíra
1 marék vízitormalevél
1 marék fodroskáposzta-levél
1 evőkanál frissen aprított petrezselyemzöld
15 dkg pulykamellfilé

frissen őrölt bors
olívaolaj

A quinoát alaposan leöblítjük, majd kevés olívaolajon megpirítjuk. Felöntjük a térfogatához képest kétszeres mennyiségű vízzel, sózzuk, és lefedve kb. 15 perc alatt megpároljuk. A pulykamellfilét felszeleteljük, sózzuk, borsozzuk, kevés olívaolajon megsütjük. A káposztaleveleket 1 percre forró vízbe mártjuk, közvetlenül ezután hideg vízbe tesszük, hogy ne veszítse el a színét, majd hagyjuk lecsöpögni, megszáradni. A retket felcsíkozzuk, az újhagymát karikákra vágjuk. A tányérok szélén körben eloszlatjuk a quinoát, középre halmozzuk a zöldségeket és a csírát, a tetejükre helyezzük a hússzeleteket. Petrezselyemmel megszórva tálaljuk.

CH tartalom: 35 g CH/fő
Kalóriatartalom: 331 kcal/fő



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...